Még a korábbi kiskunsági terepezések közben Lacival és Gáborral előkészítettük az egyik szalakóta odú környékét, hogy ha úgy adódik a helyzet, tudjunk néhány képet készíteni a madarakról.
A szalakóták zavartalanul folytatták a költést a mesterséges odúban, így elérkezettnek láttuk az időt Lacival, hogy meglátogassuk a madarakat egyik hajnalban. Pirkadatkor elfoglaltuk leshelyünket, a nemrég beszerzett lessátrat, és izgatottan vártuk a hajnali fényeket.
A pusztai napfelkelte felhőmentesnek ígérkezett, így a felkelő napkorong gyönyörű színekbe festette a környéket. A szalakóták már a környező kaszálókon vadászgattak, reméltük, hogy hamar elkezdik aznap is etetni a pár napos, gyorsan növekedő és folyton éhes porontyaikat. Öt fióka lapult az odú alján, mint ahogy az a pár nappal ezelőtti odú ellenőrzéskor bizonyosságot nyert.
Alig fél órát kellett csupán várnunk az első szülő érkezésére, nagy örömünkre a tojó egyből egy kövér ásóbékával a csőrében szállt be. Nem rossz kezdés, mondhatom...
Kicsit forgolódott zsákmányával, majd jó néhányszor határozottan odaverte a szerencsésnek nem mondható kétéltűt a faághoz, hogy amaz biztosan elpusztuljon.
Majd átszállt vele a közeli bála tetejére, és ahelyett hogy a fiókáknak adta volna a bőséges falatot, ledobta a behengerelt szénára.
Ekkor még arra gondoltunk, hogy esetleg túl nagy táplálék lett volna még a béka a fiókáknak. Később egy szarka reppent a kimúlt breki mellé, de ő sem mutatott iránta túl nagy érdeklődést.
Ezek után a két szülő fáradhatatlanul kezdte hordani a zömében ízeltlábúakból álló táplálékokat az odúhoz. A hím sokkal kevesebbet tartózkodott az etetések között a környéken, azt azonban sikerült látni, hogy színes gyűrűt visel. Leolvasni azonban aznap nem sikerült.
Az ide-oda repkedő madarakra koncentráltam, bár mindig a legrosszabb szögből érkeztek és távoztak a madarak, és sajnos az öreg manuális objektív sem éppen a gyors akció fotókra való már.
Továbbra is a tojó ült meg néhányszor rövid ideig előttünk, hol zsákmánnyal, hol pedig anélkül.
Aztán váratlanul egy kövér mezei pocokkal érkezett a tojó, sajnos az odú tetején landolt vele, de gondoltam megörökítem ezt a nem túl gyakori látványt. Alig pár másodperc múlva betuszkolta az odú nyílásán a békánál is nagyobb falatot, megcáfolva ezzel azt a gondolatunkat, hogy esetleg túl kicsik még a fiókák a termetes táplálékhoz.
Az etetések között egy mezei nyúl somfordált el komótosan a sátor közelében.
A közeli bála teteje is többször szolgált beszálló alkalmatosságnak.
A gyűrűs hím egy távolabbi szalmakupacot választott vártahelyéül egy újabb békával a csőrében. Ez a falat is a fiatalok begyében kötött ki végül.
Kilenc óra körül rohamosan keményedtek a fények, napközben is volt még tennivalónk a pusztában, így két etetés között gyorsan hátrahagytuk a szalakóta családot.
07. 07.
Következő alkalommal Angival látogattuk meg a kék madarakat. Előző nap alkonyatkor érkeztünk, az engedélyezett helyen sátorban töltöttük az éjszakát, így megspóroltuk a korai kelést és a hajnali odautat.
A kuvik füttytől hangos éjszaka után hajnalban időben elfoglaltuk lessátrunkat az odú közelében. Kicsit változtattunk a leshely szögén, így kicsit más nézőpontot sikerült végül elérni. A keleti horizontot vékony felhősáv takarta, ami ott maradt egészen a reggeli órákig, így a pazar fények ezúttal sajnos elmaradtak. A madarak azonban dolgoztak rendületlenül.
Egy szarka is megült rövid ideig a beszállófán. Gyanakodva nézte a sátrat, aztán végül csak leugrott a fű közé, és a közelünkbe bogarászott még egy jó ideig.
Jó pár perce csend uralkodott a környéken, amikor szalakóta huppant le az odú tetejére. Egészen furcsán, idegesen viselkedett, ekkor láttuk, hogy idegen példány. Talán tavalyi madár lehet, az is előfordulhat, hogy ebben az odúban kelt ki az elmúlt évben. Benézett a nyíláson is, majd idegesen topogva átreppent a faágra. Pár másodperc múlva elsuhant valamerre.
A környéken vadászgatott egy kis őrgébics pár, valószínűleg a közeli olajfák valamelyikén nevelték ők is a fiókáikat. Szívesen láttuk volna őket közelebbről is, de ezúttal ez a szerencse elmaradt.
Angi már kora reggel megjegyezte, hogy valami kinézett az odú nyílásán, azonban mire akkor én odanéztem, már nem mozdult ott semmi. Bevallom őszintén kicsit kételkedtem kezdetben benne, gondoltam, hogy csak az árnyékok csaphatták be, de később tényleg kikukucskált párszor egy szép tollas fióka. Úgy tűnik tényleg roham tempóban fejlődik az új generáció.
Időközben a reggeli vékony felhősáv is eltűnt, így újra próbálkozhattam a levegőben elcsípni a szülőket. Egy érdemleges kocka készült csupán.
Majd egyszer csak újra az odú tetején termett az idegen szalakóta. Mire ráfordítottam az objektívet, már vetődött is le onnan, hiszen a hím közben megérkezett, és azonnal támadásba lendült. Jó pár percig a környéken kergetőztek.
Apropó, a hím. Aznap sikerült a színes gyűrűjét is leolvasni, tavaly jelölték költésben ennél az odúnál a madarat a szalakóta védelmi munkacsoport tagjai.
Az idegen madár aztán még többször is megjelent két etetés között, a szülők pedig minden egyes alkalommal elkergették. Nagyjából ez a hajkurászás zajlott egészen kora délelőttig, így egy nyugodtabb, szalakóta mentes időpontban sátrat bontottunk és leléptünk, hiszen délutánra még voltak terveink, de erről részletesebben majd a következő bejegyzésben.
07. 11.
Harmadik, egyben utolsó alkalommal ismét Lacival leskelődtünk pirkadatkor az odúnál. A fiókák már szinte anyányiak voltak, bármikor kimászhattak volna elképzeléseink szerint a költőhelyről. Kicsit megint változtattunk a sátor és a beszállóág helyzetén, így a távolság és a nézőpont szinte tökéletes lett.
A hajnal felhőmentes, a felkelő nap fénye zavartalan volt, így bizakodva vártuk az eseményeket. Nem is kellett csalódnunk, az első etetés pont a legszebb megvilágításban történt, a tojó pár másodpercet pózolt előtte a beszálló fán.
Majd ráérősen visszahuppant a faágra, és kényelmesen nézelődni, ásítozni, bóbiskolni kezdett, mint akinek semmi dolga sincs.
Éppen kezdetét vette a folyamatos etetés, amikor aznap is, mint a múltkor megjelent a harmadik idegen madár. A pár azonnal az odú tetején termett, és hangos közös pózolással és rikácsolással jelezték a betolakodónak a területüket.
A kergetőzés után jó fél óra is nyugalomban telt, majd újra behuppant a faágra az idegen. A tojó azonnal neki esett, és birtokba vette a faágat, a hím pedig ezután a környéken űzte fel és le a harmadik madarat.
Ahogy sejtettük, a fiókák már tényleg elég nagyok voltak ahhoz, hogy bármikor kirepüljenek, sajnos azonban nem kedvezett aznap nekünk a szerencse, hogy ezt megörökíthessük.
Majd még néhány sáskás etetés következett, és kis nyitott csőrrel való pihegés, hiszen júliusi kánikulában már a délelőtt első felében forróság önti el ilyenkor a pusztát.
Végül sátorbontás előtt aztán a hím is beült rövid időre, igaz a faág aljára, kicsit kusza környezetbe, de azért róla is készülhetett legalább egy épkézláb felvétel.
Élményekkel teli, sok szép emléket adó három fotózást tudhatunk magunk mögött, reméljük jövőre is hasonló szerencsében lehet részünk, vagy még esetleg sikerül kicsit fokozni a témát, jobban előkészülve majd a szezonra. Meglátjuk mit hoz a jövő...
