Természetvédelem, madármegfigyelés, természetfotózás.

Természetvédelem, madármegfigyelés, természetfotózás.

2010 december 30

A tegnapi mozgalmas nap után újra liba lesre indultunk. Reggel azonban kezdetnek felvettük Gergelyt Külsővaton, és tettünk egy kitérőt a bánhalmapusztai láperdő felé. Legutóbbi ittjártunkor Gergellyel az erdei magas vízállás miatt nem tudtunk lejutni a Marcalhoz, most azonban a fagynak köszönhetően a jégen sikerült. Bár Feri kissé túl bizalmasan és nagy lendülettel vágott neki a jégnek, ami erre beszakadt alatta, de szerencsére minimálisan ázott csak el az egyik lábra. Ezután már óvatosabban haladtunk, és a Marcalhoz érve elénk tűnt egy pár száz méteres szakasz, ahol a vízügyi szakemberek már elkezdték a folyómenti fák likvidálását. Mint utólag kiderítettük azért pucolták a partokat, hogy a későbbiekben a meder kotrása közben ne legyenek majd a fák a gépek útjában.
Majd dél körül megérkeztünk a tegnapi Kisszőlősi területre, a libák időközben szétszéledtek, csak egy nagyjából kétezres csapat maradt a környéken. Egy apácaludat azért volt szerencsénk ismét megfigyelni a libák között. Egy órás leskelődés után ez a csapat is felkerekedett, és délnek távoztak, ezért úgy döntöttünk, hogy teszünk egy kört délnek a Somlót megkerülve, hátha valahol találkozunk még velük. Útközben egy vándorsólyom akadt az útunkba Noszlop határában.
Végül Iszkáz mellett felleltünk egy pár ezres libacsapatot, egy akácsorral szegélyezett tagút mentén elhelyezkedtünk és figyelgettük a madarakat. Úgy kb. egy órát tartózkodtunk a közelünkben, folyamatosan érkeztek a kisebb-nagyobb csapatok, szépen hízott a tömeg, azonban egyszercsak a légtérben megjelent egy fiatal rétisas, ami felreptette az egész csapatot. Ezután a libák több csapatra oszolva a környező területeken szétszéledtek, így inkább Kamond-Boba-Piritek irányába szép lassan haza autóztunk.
Iszkáz mellett a libák közelében

Vándorsólyom (Falco peregrinus) Noszlop és Devecser között a műút mellett

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése