Idén június 3-tól 6-ig tartottuk a hamvas rétihéja védelmi táborunkat a Marcal medencében.
Péntek délután, amint felszabadultam a munkából már elindultam az első felmérendő területre, hogy kicsit felderítsem a terepet amíg a többiek megérkeznek. Sajnos a szokásos csapatból néhányan idén különböző elfoglaltságok miatt nem értek rá, de szerencsére kiegészültünk újabb, hasonlóan lelkes társakkal.
Szombat reggel kezdetben Gergely és Zoli száguldott be, majd idén Attila és Tündi is csatlakozott, és végül de nem utolsó sorban megérkezett Klein Ákos, akit elkísért Éva a menyaszonya, és három angol leányzó, Lucy, Jenny és Emma akik önkéntes munkán voltak Ákoséknál, a Gyöngybagolyvédelmi Alapítványnál.
Tavalyhoz hasonlóan idén is vándortábort tarottunk, hogy minél nagyobb területet sikerüljön felmérni a pár nap alatt. Amíg a 2010-es táborunkban néha szó szerint derékig jártunk a vízben az eső és a belvíz miatt, addig idén többnyire nyárias, néha kánikulai melegben volt részünk, csapadék csak kétszer hátráltatta a felmérést, igaz, akkor aztán bőségesen ömlött az eső a felhőszakadásoknak köszönhetően. Lényegében Egyházaskeszőtől egészen Kamondig bejártuk a medencét, sok érdekesség mellett végül hat hamvas rétihéja revír adatait sikerült rögzíteni, melyeket továbbítottunk a Balaton-felvidéki Nemzeti Parknak.
A blogban szereplő képeken kívül további fotók a www.marcal.extra.hu oldalon, az alábbi elérhetőségen: https://picasaweb.google.com/110445698811241945589/201106HamvasTabor?authkey=Gv1sRgCKOXpaWmhqO6mgE&feat=directlink#
Jönnek!
Hamvas rétihéja (Circus pygargus) hím...
...és tojó.
A majdnem teljes megfigyelő csapat
Érdekes látvány volt az alkonyatkor repkedve vadászó erdei fülesbagoly.
Vasárnap reggel egy gólya nézett körül a táborunk környékén:
Hungarikum
Werk (fotó: Aczél Gergely)
Olykor a medencében néhány sátor elég agresszíven tud viselkedni :)
Sikeres kékbegy keresés után. A tábor alatt legalább négy új revírt is találtunk (fotó: Aczél Gergely)
Kékbegy (Luscinia svecica)
Rozsdás csuk (Saxicola rubetra)
Táborbontás
Az angol lányok Ákos vezetésével mindenről megfelelő infót kaptak (fotó:Aczél Gergely)
Vasárnap este jókora vihar tisztelt meg minket
Ennél a látványnál úgy véltük, hogy inkább az autókban várjuk ki a vihar végét, a szél miatt meg a biztonság kedvéért kikötöztük a sátrakat a járművekhez
Azért egy kis "fényfestésre" jutott idő
Zoli ápolta a tengerentúli kapcsolatokat :)
A szombati felhőszakadás után a szamár volt a felderítőautó, a felázott tagút az útját állta, de nagy nehezen kijött...
Attila belemerült a madárvilágba :)
Magyar tarsza (Isophya costata):
Egy fémgyűrűs fekete gólyával is összehozott minket a szerencse, de sajnos nem sikerült leolvasni. Pedig Zoli mindent bevetett a cél érdekében...
Mocsári kosbor (Orchis laxiflora)
Jók a képaláírások is nem csak a fotók!
VálaszTörlésLassan itt a nyár és mehetünk újra!
Z