Ismét kimutatta a tél az arcát itt a Dunántúlon, két napja szakad a hó, az erős szél hordja össze-vissza, szóval eléggé tél van.
A mai napom felszabadult, így gondoltam kiülök ragadozómadár lesbe, ha már ilyen jó télies az időjárás. Kicsit világosodott már, mire nagy reményekkel elindultam, mert jobbnak láttam azért úgy menni autóval, hogy lássam az esetleges hóakadályokat az úttesten. Szép buckákat emelt a szél, reggel is szakadt a hó derekasan, de nyugodt tempóban lehetett finoman közlekedni.
A kunyhóhoz érve megnyugodtam, hogy a les szinte alig ázott be a múltkori locs-pocs időjárásokban, és most alig "csak" 30 centi havat hordott be a leshely elé szél, nem kellett lapátolnom, mint a múltkori fotózásunkkor.
Kiraktam a négy héttel ezelőtti, disznóáldozásból azóta megmaradt nyesedéket - elég intenzív illata volt, mert csak a szabad levegőn volt ezidáig konzerválva... - és bevackoltam.
A reggeli üveg párásodást sikerült páramentesítő spray-vel legyőzni, de szerintem az erős északnyugati szél is hozzájárult a páranélküliséghez, éppen elegendő természetes huzat volt egész nap a lesben.
Délelőtt szinte semmi sem történt. Elállt a havazás, de a vastag felhőzet miatt elég kevés fény volt. A közeli halastó felett nagy riadalmat okozva a tavon tartózkodó néhány madár között megjelent egy öreg rétisas. Majd a tó széli fákhoz tartott, hangos "ugatásba" kezdett, majd egy másik madár válaszolt neki, és utána jó ideig ketten hangoskodtak. Ez a terület kiesik a kunyhó látóteréből, de lelki szemeimmel láttam a történéseket. A délelőtt folyamán még háromszor portyázott a sas a meder felett, de sajnos a kunyhó felé nem tévedt/tévedtek el.
Dél körül váratlanul egy kékes rétihéja hím érkezett a kunyhó elé jobbról. Olyan lendülettel jött, hogy alig tudtam lekövetni a levegőben. Az erős szél erősen dobálta, ahogy egyértelműen a kitett kaja felé tartott. Pillanatok alatt odaért, rálibbent az etetőhelyre, de azonnal fel is reppent. Tett kért kört a kaja felett, majd tovaszállt. Két értékelhetőbb kocka készült a váratlan látogatóról, de csodás látvány volt a szép ragadozó.
Újra elkezdett havazni, amikor ismét megjelent a kékes hím, újra rálibbent az etetésre, de ismét kihagyta valamiért. Időközben sűrű, nagy pelyhekben elkezdett szakadni a hó, alig lehetett látni valamit. A kékes hím is leszállt egy közeli akácfára, meglepő módon elég magasra telepedett, rétihéját még nem láttam közel 7-8 méteres magasságban kiülni...
A nap hátralévő részében folytatódott a havazás, kisebb-nagyobb intenzitással, szajkók és széncinkék jöttek néha csipegetni, ölyvek azonban ma elmaradtak. Egy példány üldögélt pár órát álmosan egy közeli facsoporton, érdektelenül...
A téli estéhez közeledve 4 óra után összepakoltam, és hazaindultam. Azaz csak indultam volna, azonban az öreg Szamár úgy gondolta, hogy nem viseli jól a hideget, így lemerült az akkumulátor... Természetesen most egy autó sem jött az egyébként elég forgalmassá vált mellékúton, így fél órás várakozás után Bátyámat hívtam segítségül, aki rövidesen meg is érkezett, hogy behúzatva a Szamarat végül hazatérhessünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése