Mivel úgy alakultak a tennivalóim, hogy a délelőttöm felszabadult, ezért a hajnal az előző napi megfigyeléseknek hála a Nórápi-halastó partján köszöntött.
Még sötétben érkeztem a tóhoz, felnyaláboltam a szükséges felszerelést, átvágva a hátsó sásos területen elértem a tó déli oldalát. Itt a vízhez inni járó marhák által kitaposott, nádason átvezető részen bejutva a mederbe, a csizmaszárig érő vízben érzésből menve elértem a tegnap kiszemelt iszapos partszakaszt. Izgalmas, és kellemesen fárasztó bejutás után itt vertem fel fekvőlesemet, amelybe sikerült még pirkadat előtt elhelyezkednem. Következtek a szavakkal alig és nehezen leírható, iszapszagú várakozás első percei. Imádom ezeket a kék órának nevezett időszakokat, soha nem lehet előre tudni mit hoz elém aznap a madarász szerencse...
Első vendégeim a barázdabillegetők (Motacilla alba) voltak. Egy közel százas csapat bandázott előttem az iszapon, több kisebb-nagyobb hullámban érkeztek elém, néha túlságosan közel is merészkedtek. Egyes példányok érdeklődve nézegették saját tükörképüket az objektív frontlencséjében:
A barázdabillegetők között feltűnt egy sárga billegető (Motacilla flava) is:
Kezdetben a túlparton, a szélárnyékos oldalon sokkal nagyobb volt az élet:
Szürke gém (Ardea cinerea) a kora reggeli órákban unottan időzött kis ideig a közelben. Kicsit tollászkodott, kicsit piszkálgatta a vizet, kicsit nézelődött, majd tova reppent:
Bíztam benne, hogy az előző nap látott temminck-partfutóhoz (Calidris temminickii) lesz majd szerencsém. Így is lett, bár túl közel nem jött, és a fények is eléggé alul maradtak még, de így is nagy élmény volt ez az apró jószág:
Néhány tőkés réce időzött kis ideig az előttem lévő sekély vízben:
Éppen kitisztult az ég, amikor a kis kócsag (Egretta garzetta) beérkezett elém. Aktív halászatba kezdett, és közben négy-öt méterre is megközelített. A szél ekkor már erős hullámokat korbácsolt, de cseppet sem bántam:
Egy órával később már ennyit változtak a fényviszonyok, amikor újra előttem halászott a kis kócsag:
Réti cankó (Tringa glareola):
A réti cankót kattogtattam, amikor a szemem sarkából látom, hogy még egy madár beszáll a partra, alig 3 méterre. Óvatosan ráfordítom az objektívet, hoppá, egy partfutó. Na de nem is akármilyen partfutó, hanem egy vándorpartfutó (Calidris melanotos) tisztelt meg közelségével. A ritkaságnak számító "tviccser" csemegét óriási élmény volt ilyen közelről megfigyelni és fényképezni bő negyed órán keresztül, pláne, hogy később még egyszer megjelent előttem, igaz másodszor "csak" pár percre:
Később jobbról egy sárszalonka (Gallinago gallinago) kezdett lassan közeledni. Pár perc izgalommal teli várakozással telt, mire fotózható szögbe ért a madár, mert a les oldalán nem akartam kierőltetni az objektívet, nehogy a minimális mozgással elriasszam. Szerencsére folyamatosan táplálkozva az előttem elterülő partszakaszra ért:
Néhány barázdabillegető még a délelőtt második felében is megjelent a lesem előtt, bár akkor már annyit nem időztek az iszapon:
11 óra körül, az egyre erősödő szélben és fényekben nem láttam értelmét tovább maradni, a madarak is elhúzódtak a közelemből, így leshelyet bontottam, és a vízen keresztül a nádas mentén távoztam.
Miközben sétáltam ki a tó mögötti sásos területen, egy fiatal haris reppent fel a lábam előtt, méltó zárását adva a mai madarászatnak-fotózásnak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése