Ahogy sikerült zárni az évet, úgy is sikerült nyitni, lesezéssel.
Igaz, nem újév napján de egy nappal később hajnalban ismét a kunyhóban köszöntött a pirkadat, ezúttal Angi is velem tartott. Elsején egy-két centi hó hullott, ugyan borult volt az ég, de a vékony fehér lepel elegendő természetes derítést adott. A kunyhót hajnalban befűtöttük, a róka maradványai mellé kis nyesedéket raktunk ki, mert szegény ravaszdiból szinte semmi sem maradt, és kényelembe helyezkedve vártuk az első látogatókat.
Az ölyvek menetrend szerint korán megjelentek a környéken, és most az első madár elég hamar, már kilenc körül lehuppant az etetőtérre.
Pár perc után azonban elkezdett elég idegesen viselkedni, majd rövidesen meg is láttuk feszültségének okát a szemközti fasoron. Rétisas telepedett az öreg nyárfára.
Az ölyv el is reppent nemsokára, a sas pedig bő egy órát ott ült. Lelki szemeimmel láttam, hogy egyszer csak lerúgja magát az ágról és rövid siklás után a kunyhó előtt landol a placcon.
Sajnos nem így történt, mert a közeli műúton egy figura sétált komótosan, amit a sas nem díjazott igazán, így a közeli tó felé vette inkább az irányt. Felreptette a környék összes vízimadarát, melyek a lesezés ideje alatt még többször is kavarogtak a környéken, feltehetőleg azért, mert a rétisas egész nap a területen mozgott. Remélem előbb utóbb a sasles méltó lesz a nevéhez...
Az egerészölyvek aztán dél körül elkezdték szokásos műsorukat, érkeztek sorban a kajához, összecsapások, erőfitogtatások, repkedések következtek, ahogy az ilyenkor illik.
Délután kettő után alább hagyott az ölyvek érdeklődése, így egy madármentes időszakot kihasználva elégedetten hagytuk hátra leshelyünket. A sas azért hiányzott a repertoárból, na de majd talán legközelebb...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése