A Nórápi halastónál kezdtük ma madarászást Ferivel. Pár héttel ezelőtt, a világos színváltozatú egerészölyv fotózása közben a leshelyen üldögélve már szomorúan hallgattam a tó irányából "szűrődő" motoros fürészek hangjait, és ma szembesültünk is azok eredményével. Sok töltés menti fa kivágva, ezen felül a gyékényes és a nádas lekaszálva???, és víz továbbra is nagyon kevés van a mederben. Néhány tőkés réce, csörgő réce, egy nyílfarkú réce és nagy meglepetésre egy 16 példányos nyári lúd csapat azért tartózkodott a kis vízfelületen. A szinte semmi takarás miatt azonban érkezésünkre hamar odébbálltak. A mederbe besétálva két sárszalonkát is megreptettünk.
Nem tudom, hogy mi lesz idén a halastóval, főleg hogy ha továbbra is ilyen kevés csapadék hullik :(
Nyári ludak (Anser anser):
Rejtőzködő tollruhás nyílfarkú réce (Anas acuta) gácsér
Csörgő récék (Anas crecca):
Dél körül átnéztünk a Kispodárpusztai halastóhoz. Az erdőn átsétálva már lehetett hallani éneklő erdei pintyet, nászdoboló harkályokat, de meglepő módon az ilyenkor már lármázó csuszkák most aránylag csendben voltak. Hallottunk néhány süvöltőt, a hollók már a fészeknél tartózkodtak és szép számban nyílt a hóvirág is az erdő alján. A tavon sok tőkés réce mellett néhány csörgő réce, 5 kontyos réce és egy nyílfarkú réce tartózkodott. Egy búbos vöcsök pár és néhány szárcsa is megérkezett már. A víz tetején lebegő jó néhány haltetemnek köszönhetően a dankasirályok és a viharsirályok mellett nagy csapat sztyeppi sirály is tartózkodott és falatozott a tavon, utóbbiak mindegyik korcsoportos tollruhában képviseltették magukat. Egy fiatal rétisas is megjelent a légtérben.
Fekete harkály (Dryocopus martius)
Kontyos récék (Aythya fuligula)
Kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis):
Kispodárpuszta után elnéztünk a Szélmező területei felé is. A Marcal-réteken sajnos semmi belvíz nincs, így a várt "madársereg" elmaradt. A tözegtavakon a már kimozdult horgászoknak köszönhetően semmi madármozgás, a hátsó, mocsarasabb, sűrűbben benőtt kis tavacskák környékén kergetőzött csupán néhány tőkés réce. A tavak északi sarkában is elkezdtek horgászati szempontból fejleszteni. Munkagépekkel könnyebben megközelíthető töltéseket emeltek, és stég építések is történtek. Pedig ezek jó kis mocsaras, sűrű, nehezen megközelíthető részek voltak, kedvelt helye jó néhány sűrűséget szerető nádi madárfajnak... Kiváncsiak leszünk a változásokra...
A sasszinkron alkalmával itt megfigyelt telelő barna rétihéja tojót ma hiába vártuk.
Nagy őrgébics (Lanius excubitor):
Szélmezőről visszafelé a Nyárádhoz közeli területekre több libacsapatot is láttunk leereszkedni. Mivel még bő egy óránk volt alkonyatig, ezért feléjük fordultunk, hogy rájuk pillantsunk. A Bittva-patak mentén lévő néhány körbála tetejéről megfelelő rálátás szolgált a ludakra. Kb. ezer madár lehetett egy őszi vetésen, javarészt nagy lilikek, köztük sok vetési lúd és jó néhány nyári lúd. Egy kisebb csapat innen délre, Kispodárpuszta területére is leereszkedett, de őket inkább a távolság miatt most hanyagoltuk. Északról folyamatosan érkeztek a kisebb, tizes-húszas csapatok, és kellett vagy bő fél óra, hogy leessen a szitu, egy közel 2000 példányos csapat is tartózkodott még északra, a főúthoz közel. Mivel gyorsan közeledett az alkonyat, ezért visszagurultunk a főúthoz, és egy még kint hagyott hófogó sor mellé beállva megpróbáltam a libákat fürkészni. Feri az autóban maradva aktívan vigyázott arra :) A csapat egy keskeny kukoricatarló csík mögött legelészett, így elég silány rálátásom volt a madarakra. Pozíciót meg a közeledő sötétség miatt már nem volt érdemes váltanom, így inkább reménykedtem a szép alkonyati fényekben áthúzó csapatok fényképezésében, hát persze, hogy eddigre döntöttek úgy a madarak, hogy felfüggesztik a repkedést a két csapat között :( Egy kis sólyom hím azért elsuhant a közelemben.
Sebaj, azért így is jó zárása volt ez a mai napnak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése