2012. 11. 20.

Már egy ideje fogalmazódott bennem ez a bejegyzés, de ezidáig valamiért mindig váratott magára...

Azon felül, hogy az idei nyár folyamán néhányszor aránylag szerencsével fotózhattam a Nórápi-halastó iszapos medrében, sajnos végig is követhettem a halastó sajnálatos kiszáradását, amely lényegében augusztus végére következett be. 

Azt a halastóét, amelynek töltéséről, nádasából és hátsó tocsogós részéből gyerekként először rácsodálkozhattam a természet és a madárvilág csodáira. Majd lényegében ezeken a területeken tudatosult bennem a hosszú évek alatt az a cél, az az életforma, amelyet a jelenlegi időkben megpróbálok megvalósítani és követni.

Nem mellékes tény az sem, hogy csak ezen a területen, azaz a halastavon és környékén több mint 200 madárfajt sodort elém a madarászszerencse és volt szerencsém megfigyelni több vagy esetleg egy példányát. Számos emlős, az ízeltlábú társadalom rengeteg képviselője és a növényvilág megannyi első ismerettségét itt szereztem... pontosabban adatott meg, hogy megismerhessem.

Elmondhatom, hogy életre szóló barátságok köttetek a terepi barangolások alatt, olyan barátságok, amelyek engem is teljesebb emberré tehettek...

Az első hajnali halastavi látogatás, az első terepen eltöltött nyári éjszaka, az első kezdetleges nádfalkunyhóból történő varázslatos leskelődés és az első hajnali leshelyről elkövetett madárfotózás mind-mind meghatározó élmények voltak az életemben...

Természetesen elképzelhető, hogy ha az elkövetkező évek csapadékosabbak lesznek, akkor a későbbiekben még létrejön a Nórápi-halastó... nagyon remélem hogy ez így is lesz...

A halastó medre idén augusztus végén...

Az első madárfotó, amelyet úgy 15 éves koromban a családi Smena Symbol-lal elkövettem a halastónál. A felvételen egy küszvágó csér van, legalábbis én tudom, hogy az van rajta...

2012. 11. 11.

A hétvégén mindkét délután rövid látogatást tettem a Kispodárpusztai-halastónál. A vizet elkezdték leengedni, de konkrét idei lehalászásról még nincs információm.

A vízfelületen sok tőkés réce, szép számú kárókatona ( a Tógazda árgus szemmel számon tartja őket...), néhány fütyülő réce és két kerceréce tojó pihengetett. A kialakult partszakaszon és a környező tó széli fákon közel félszáz nagy kócsag és nagyjából két tucatnyi szürke gém sziesztázott, feltehetőleg napközben kivették már a vámot a sekély víz adta lehetőségből.

Szombaton megjártam a kis leeresztő tavacska tocsogóját is, 3 sárszalonkán felül 2 kis sárszalonka is megmutatta magát, pontosabban szegényeknek nem volt más választása a kíváncsiskodó madarász hathatós terepi behatásának köszönhetően...

Vasárnap a szalonkákat nem abajgattam, valószínűleg így élvezték is a zavartalan körülményeket, annál inkább lekötött a rétisasok parádéja a halastó területe felett. A két öregen felül megjelent egy fiatal példány is, melynek a két adult madár szemmel láthatóan nem örült, és elég hangosan nyomatékosították is ezen állásponjtukat. A feltehetően idei madár ezt úgy-ahogy tudomásul is vette, azonban reménykedve tett is pár kört a halastó felett, hátha megenyhülnek az öregek, de aztán jobbnak látta egy hátsó fára húzódva a háttérben maradni. A két öreg sas egyébként a számukra megfelelő méretű zsákmány halat magukhoz véve nem sokkal ezután távozott is, csak gondolom jelezték a fiatalnak, hogy mihez tartsa magát...

A fiatal madár szerencsémre elég közel került hozzám, azonban véletlenül 800-as ISO-n maradt a masina, így a zajosság sajnos megmaradt :(

A visszabandukolás közben az autóhoz a távolból hallani véltem egy darucsapat hangjait. A jóleső krúgatás okozóit azonban hiába lestem árgus szemmel, a nyugati horizonton sajnos nem fedeztem fel őket, hogy mennyien is voltak. Azt azonban megállapítottam, hogy érdekes módon most is - mint néhány év október-novemberében - észak-északnyugatnak tartottak...

Végül meg kellett elégednem a néhány nagyobb számú, vegyes nagy lilik és vetési lúd csapattal, melyek észak felől érkezve áthúzva a terület felett nagy hangzavarral hozták meg a közelgő tél hírét, mely általában a magam fajta madarászember szívét mindig meg-meg dobogtatja...

Fiatal rétisas (Haliaeetus albicilla):

Felgallyazva

2012. 11. 02.

Angival a szárligeti vasútállomáson való találkozás után a Vértesbe indultunk.

Reggel enyhe köd fogadott minket, majd szűrt napsütés is fel-felbukkant, szürke felhők is érkeztek pár csepp esővel, szóval szinte mindenféle időjáráshoz volt szerencsénk. Mivel a november általában ilyen, ezen annyira azért nem akadtunk fenn, és összességében egész nap kellemes időnk volt. Vagy csak megfelelően öltöztünk hozzá...

A hegytetőkhöz közeledve több muflon is az utunkba akadt, lejjebb gímszarvas bika csapat váltott át előttünk, több helyen is találkoztunk süvöltők kisebb-nagyobb csapataival, fekete harkály és hamvas küllő keresgélt az idős fák kérgein és fenyőrigók nagy csapatai táplálkoztak a bejárt területeken.

Nagy területet sikerült bejárni, az eredeti terv az volt, hogy egy nagy kör megtétele után a napot Szár településen zárjuk, az ottani vasútállomás volt a cél. Nos, ebbe a számításba egy aprócska hiba csúszott. Ezt azonban csak sötétedés után vettük észre...

Amikor lejöttünk a hegyekből, egy kultúrtáj melletti eltöltött rövid pihenő után - ami közben egy aránylag nagy magasságban megjelenő öreg vándorsólyomban gyönyörködhettünk - úgy döntöttünk, hogy mindenen átvágva, a távolban lévő településnek vesszük az irányt. Ez rendbe is lett volna, nagyjából belőttük a feltételezett vasútállomásnak az irányát (rápillantva a térképre túl könnyedén rávágtam, hogy arra kell tartanunk), és egy kellemes séta keretében nekiindultunk. Időközben ránk sötétedett  majd miután már több száz métert megtettünk egy időközben az utunkba akadó forgalmas főúton, kezdett kicsit gyanússá válni a helyzet. Rövid tanakodás után megfordultunk, és úgy találtuk a legjobbnak, hogy főút mentén bemegyünk a legközelebbi településig, így könnyen kideríthetjük a turpisságot. Közben próbáltam meggyőzni Angit, hogy csakis a térkép lehet a rossz, de elég csekély eredménnyel zártam ezt a próbálkozást...

Végül Bodér településre beérve rendeztük sorainkat, majd felmérve az előttünk álló távot nyugtáztuk, hogy az esti vonattal fogunk csak hazaindulni. Sebaj, a derült égbolt alatt más lehetőség nem lévén, azért kellemesnek éreztük az éjszakai túrát :)

Szár vasútállomáson végül a csillagfényes égbolt alatt a vonatokra várakozva elmélkedtünk az élet nagy dolgairól, és közben hallgattuk a tiszta levegőben messzire elhallatszó első nagy lilik csapatok varázslatos hangjait...

Süvöltő (Pyrrhula pyrrhula)

Vándorsólyom (Falco peregrinus)

A fotó még 2011 tavaszán készült.