Még sötét van. A tegnap kinézett helyre tartok a nádason keresztül egy töltésen, ahol barna rétihéjákat szeretnék fényképezni. A nádas lakói már harsányan énekelnek, hápognak, gágognak, brekegnek, szóval ébredezik a természet. Igaz, vannak fajok, akik egész éjjel aktívak voltak, mint feltehetőleg az a bakcsó is, aki a fejem felett húz a rekettyés rész felé, hangos "kvakk-kvakk" kiáltásokkal.
Leteszem a becipelt felszerelést a kiszemelt helyen, kis világos sáv jelenik meg közben a keleti láthatáron. Pirkadat közeleg, komótosan felállítom fekvőlest, az előteréből néhány giz-gazt eltávolítok a jó perspektíva érdekében, majd elfoglalom leshelyemet.
Éppen időben, az első rétihéja elég korán, már pár percen belül elhúz a terület felett. Jó előjelek, bizakodva tekintgetek körbe. Kb. fél óra elteltével kezd igazán megélénkülni a környék, kócsagok, gémek, récék indulnak napi rutinjukra, nádi énekesek erősítenek rá a kórusra. Hátam mögött a nádasból, elég közelről kis vízicsibe ugatása hallatszik, imádom ezt a kissé mókásnak tűnő, lassan induló, majd gyorsuló de egyúttal halkuló "ugatást".
Nyári ludak húznak a tegnap estefelé is érzékelt hely irányába, ahonnan ismét hangos gágogás, csobogás hallatszik. Most már végképp érdekel ez a hely, jó lenne megnézni mi teremhet arra...
Az előttem elterülő réten egyelőre csekély a mozgás, egy fácánkakas dürög és kakatol néhányat valahol jobbra, de nem látom hol van. A barna rétihéják a légteret uralják, mennek a revírjelzések, nászrepülések, a hímek táplálékot hordanak a tojóknak, a kaszálón azonban egyelőre nem akaróznak mutatkozni, pedig tegnap délután előszeretettel tartózkodtak a rét különböző pontjain.
Elnézelődök, van látnivaló bőven, de a jó reggeli fények lassan elmúlnak. Kilenc óra körül jár már az idő, amikor a fácánkakas jobbról elkezd közeledni. Ha minden jól megy, a les előtt fog elhaladni, igaz kissé magas a fű ahol szedeget, de kifejezetten jól áll neki.
Várom, hogy előttem is dürögjön legalább egyet, de nem úgy alakul. Szép lassan elhalad balra, én pedig pörgetem visszafelé a képeket a kijelzőn, cseppet sem bánkódom a látványtól.
Újabb idő telik a várakozással, bő egy órán keresztül azonban semmi mozgás a réten. Úgy döntök összepakolok, és inkább utánajárok a nyári ludak kedvenc helyének. A leshelyet és a hozzá tartozó cuccot kiviszem a kocsihoz, majd újra nyakamba veszem a nádast és a mocsarat.
A libás hely közelében munkagép dolgozik, és egy teherautó áll a közelben. Sofőrje van a munkagépen is, töltés anyagot hord be a nagy kocsival, amit aztán a markolóval terít szét a területet kettévágó tagúton, ami szinte mindig víz alatt van. Ami egy mocsaras részen szerintem egyáltalán nem meglepő. Intek neki, visszabiccent, majd negyed mázsás törmelék darabokat kezd el cseppet sem halkan beledolgozni a tőzeges talajba.
Ludak így természetesen sehol, de meglátom a libák által kedvelt helyet, gabona tábla, egyik sarkában elég nagy belvízfolttal. Körbesétálom a nagy pocsolyát, és úgy van ahogy gondolom, rengeteg a lábnyom, és a kivedlett, kifürdött toll. Az egyik oldalánál bokorsor végződik a víztől pár méterre, a délutáni fények éppen megfelelő irányból érkeznek. Jó lenne ide visszatérni, akár még ma is. Ha sikerülne a tervezett találkát időben letudni...
....
Délután háromkor újra a területen vagyok, időben végeztem az elvégzendőkkel, hamar elérem felpakolva az ígéretesnek tűnő libás helyet. A munkagép még mindig bőszen egyengeti az utat, de bízom benne hogy emberünk nyolc órás munkarendben dolgozik. A cuccot a leendő leskelődő helyen hagyom, és odasétálok a markolóhoz. Köszönök, illedelmesen megkérdem meddig marad ma, elmagyarázom miért is érdeklődök. Mondja, hogy még kb. fél óra, és pár szót szól a madarakról, hogy mennyi féle repked itt egész nap. Mosolyogva mondom, hogy tudom, ezért vagyok itt. Aztán hagyom is, had dolgozzon tovább, és nem akarom feltartani sem, hogy előbb tudjon végezni a mai műszakjával :)
Kényelmesen elrendezem a fekvőlest, nem sietek, hisz van időm bőven. Majd kicsit távcsövezem a légteret, tényleg sok minden közlekedik a remek élőhelyek között, ezért is kedvelem ezt a területet. A munkaterülettől kb. háromszáz méterre a gabona föld másik felén a libák most is kint vannak a vetésen, köztük egy-egy kis libás család is legelészik, remélem elém is kivezetik majd az utódokat, ha végre csend lesz majd újra a természetben.
A munkagép időközben leáll, kezelője beszáll a teherautóba, és elkezd kidöcögni a műszakja végeztével az úton. Intek neki, majd bemászok a vackomba.
Előttem terül el nagy belvízfolt, amely a közepesen erős északi szélben kissé fodrozódik, de annyi baj legyen. Pár percet kell csupán várnom, egy tőkés réce gácsér már érkezik is a vízre. Vad fürdésbe és tollászkodásba kezd, talán randevúra készül.
Egy récepár húz el a víz felett, hímünk azonnal utánuk ered hangos hápogással. A belvízre újra nyugalom telepszik. Negyed óra után azonban újra tőkés réce hím huppan le a vízre. Talán ugyanaz, aki az imént itt volt.
Lehet, hogy sikertelen volt az elcsábítási kísérlete, azonban mire ezeket végig gondolom, már startol is újra, megy tovább a dolgára. Hiába na, tavasz van.
Barna rétihéja hím ereszkedik le a távolban, messze van ugyan, de ha már reggel elhanyagoltak, exponálok róla egyet, háttérben belóg a munkagép, de sebaj. Nem fizetett hirdetés amúgy...
Tőkés réce pár érkezik rövidesen. A gácsér izgatott, gondolom a tojót félti a többi lovagtól. Őkelme nyugodt, a hím azonban körbe-körbe úszkál, sokat hápog.
Aztán a hím kiúszik a partra, éppen elém. Várja, hogy a tojó is kövesse, de amaz nem igazán akar vele együttműködni, úgyhogy rövidesen visszatér hozzá.
A récék a belvízfolt bal oldalához úsznak, ott kezdenek aktív pihenésbe. Közeledik az alkonyat, bár van még úgy bő egy órám. A horizonton fátyol felhőzet kezd terjeszkedni, ez kicsit lejjebb fog venni valószínűleg az esti szép fényekből.
A víz egyelőre üres, úgyhogy leteszem picit a fejem. Régen volt hajnali négy óra, kicsit érzem a korán kelést, a napos jövés-menést, de inkább amolyan kellemes fáradtság van rajtam. Gondolataimba merülök, elmélkedek, előjönnek emlékek, teendők, kötelességek, tervek. Nem tudom mennyi idő telhet így el, de egyszer csak hangos szárnysuhogás és csobbanás zökkent ki agytekervényeimből, nyári lúd érkezik elém. Iszik pár kortyot, gágog néhányat, és mire ráélesítek már úszik is felém a parthoz.
Kicsit mozdítanom kell a felszerelésen, hogy megfelelő legyen a perspektíva, közben ki is ér a víz szegélyébe. Legelészik előttem, ismét iszogat, elszórakoztat jó pár percen keresztül. Kezdtem azt hinni, hogy nem lesz ma már libához szerencsém, így teljes az örömöm.
Kisétál a partra, és hangos gágogásba kezd. Mintha társait keresné, elég hangos így 20 méterről, de soha rosszabb hangzavart.
Lerázza fejéről és csőréről a vizet és az iszapot, ilyenkor esetleg jól állna neki egy kis ellenfény. Bár igaz ami igaz, nem szeretek művészkedni, azt inkább meghagyom a profiknak. Majd tovább csipeget és kortyolgat.
Majd hirtelen szárnylebegtetésbe kezd, alig fér bele a kompozícióba, mert nincs időm vissza zoomolni.
A tollazat igazítás után aztán szárnyra kap, a les előtt zúg el, kicsit szűkös az eredmény, de legalább az enyém :)
Elégedetten folytatom aztán leskelődésemet vártahelyemen, de alkonyatig már semmi említésre méltó nem történik a környéken. Kezdek éhes és szomjas is lenni, a nap folyamán a rengeteg élmény közben elég kevés enni- és innivalót vettem magamhoz, így előbújok és pakolászni kezdek. A fátyolfelhőzet is elég hamar megszünteti a fényeket, korán kezd sötétedni.A libacsapat még mindig pár száz méterre oldalt pihenget a vetésen. Jó lenne ide még visszatérni, mondjuk reggeli fényekben, meglátjuk mit hoznak az elkövetkező napok...
