A tél folyamán már egyszer-kétszer kiültünk a leskunyhóba ragadozó madarat és egyéb látogatókat fényképezni, de az enyhe idő miatt ezidáig nem nagy érdeklődés volt a les környékén.
A végre beköszöntő télben úgy gondoltuk Angival, hogy ma talán nagyobb sikerekkel lehet számolni. Miután még sötétben elhelyezkedtünk a kunyhóban, kint hagyva a hajnali mínusz tizen-egynéhány fokot, kíváncsian vártuk a fejleményeket. A környéken elég jó madármozgás volt, nagy csapat varjú, néhány holló, kisebb-nagyobb lúd csapatok jöttek-mentek a légtérben. A les előtt azonban elég nehezen akart beindulni az élet.
Nem sokkal pirkadat után néhány őz galoppozott el valamitől megriadva az előttünk elterülő repceföldön:
A délelőtt felénél egy szajkó tett rövid látogatást, körülnézett, majd ellibbent:
Hosszúnak tűnő várakozás után a délhez közeledő órákban a közeli magasles tetején megjelent egy ölyv. Azonban nagyon úgy tűnt, hogy elég jól érzi magát várta helyén, mert jó sokat időzött ott, mielőtt az ellenkező irányba elreppent...
Már éppen arról beszélgettünk dél elmúltával, hogy egyéb teendők miatt lassan pakolásznunk kellene, amikor szerencsére behuppant egy ölyv balról. Pár percig parádézott a kunyhó előtt, majd a közeli fákra érkezett még egy, majd nemsokára még egy. Rövidesen a három ölyv a fák között heves kergetőzésbe kezdett, majd a győztes, mint aki jól végezte dolgát, kiült az egyik szélső fára, és tollászkodásba kezdett. Valószínűleg utána beindulhatott a mozgolódás a les előtt, de sajnos nem maradhattunk tovább, így gyorsan összepakoltunk és hátrahagytuk a kunyhót. Na, majd legközelebb...
Azért végül még egy magasan átrepülő vándorsólyom is színesítette még a napunkat.
Néhány kép a területet bejáró ölyvről:
