Természetvédelem, madármegfigyelés, természetfotózás.

Természetvédelem, madármegfigyelés, természetfotózás.

2012. 11. 20.

Már egy ideje fogalmazódott bennem ez a bejegyzés, de ezidáig valamiért mindig váratott magára...

Azon felül, hogy az idei nyár folyamán néhányszor aránylag szerencsével fotózhattam a Nórápi-halastó iszapos medrében, sajnos végig is követhettem a halastó sajnálatos kiszáradását, amely lényegében augusztus végére következett be. 
Azt a halastóét, amelynek töltéséről, nádasából és hátsó tocsogós részéből gyerekként először rácsodálkozhattam a természet és a madárvilág csodáira. Majd lényegében ezeken a területeken tudatosult bennem a hosszú évek alatt az a cél, az az életforma, amelyet a jelenlegi időkben megpróbálok megvalósítani és követni.
Nem mellékes tény az sem, hogy csak ezen a területen, azaz a halastavon és környékén több mint 200 madárfajt sodort elém a madarászszerencse és volt szerencsém megfigyelni több vagy esetleg egy példányát. Számos emlős, az ízeltlábú társadalom rengeteg képviselője és a növényvilág megannyi első ismerettségét itt szereztem... pontosabban adatott meg, hogy megismerhessem.
Elmondhatom, hogy életre szóló barátságok köttetek a terepi barangolások alatt, olyan barátságok, amelyek engem is teljesebb emberré tehettek...
Az első hajnali halastavi látogatás, az első terepen eltöltött nyári éjszaka, az első kezdetleges nádfalkunyhóból történő varázslatos leskelődés és az első hajnali leshelyről elkövetett madárfotózás mind-mind meghatározó élmények voltak az életemben...

Természetesen elképzelhető, hogy ha az elkövetkező évek csapadékosabbak lesznek, akkor a későbbiekben még létrejön a Nórápi-halastó... nagyon remélem hogy ez így is lesz...

A halastó medre idén augusztus végén...

Az első madárfotó, amelyet úgy 15 éves koromban a családi Smena Symbol-lal elkövettem a halastónál. A felvételen egy küszvágó csér van, legalábbis én tudom, hogy az van rajta...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése