Nagy izgalmakkal vártam a hétvégét, mert már napokkal ezelőtt tervbe vettem, hogy ha minden jól megy akkor kuvikfotózásra szánom ezt a két napot. Pontosabban a szombat késő délutánt-alkonyatot és a vasárnap hajnalt-kora délelőttöt. A tervet aztán sikerült kicsit túlteljesíteni, de csak haladjunk szépen sorjában.
A júniusi kánikulában délután 3 körül érkeztem meg a cső-távvezetékben költő kuvikpárhoz. A tikkasztó hőségben a hím a hídlábaknál pihent az árnyékban, a csővezetékben lévő költőüreg környékén teljes csend honolt. A fiókákat amúgy már szép tollasnak gondoltam...
Gyors autószerelés után (az öreg szamár kissé rendetlenkedett az odaúton) körülnéztem a közeli kaszálókon ragadozó madár ügyben, majd előkészültem a leshely felállításához. Összenyalábolva a cuccomat az autót a túlparton hagyva a közeli folyóhídon átsétáltam a csővezeték közelébe, hogy felállítsam a leshelyet. A múltkori, álcaháló alá behúzódás helyett most az alumínium csövekből álló négyzet alakú leshely keretemet állítottam fel a költőüreg közelébe a nádasba. Arra álcaháló, terepszínű anyag és némi lombos ág került, utóbbi javarészt azért, hogy a forró déli szél ne dobálja az álcaanyagot.
Mire nagyjából végeztem az előkészületekkel, három fiatal leányzó érkezett a közeli hídhoz, szemmel láthatóan fürdőzés céljából. Sebaj - gondoltam - engem és főleg a kuvikokat elvileg nem zavarják. Utolsó simításokat végeztem a leshely közeli nádszálak eligazgatásán, amikor az egyik kis hölgyemény megjegyezte két társának, hogy valaki van a nádasban... a lessátrat Ők abból a szögből nem nagyon láthatták. Nagy érdeklődést számukra aztán ez a jelenség nem jelentett, én meg főleg elengedtem azt a megjegyzést a fülem mellett. Éppen végeztem kis kuckóm berendezésével, amikor egy idős bácsi személyében egy horgász érkezett a folyóhoz, majd éppen velem átellenben, a túlparton kezdett halfogó tevékenységébe.
Bő egy órás beszélgetés után - ami alatt a horgásszal megbeszéltük a természet nagy dolgait, és nagy vonalakban elmagyaráztam Neki, hogy mi járatban vagyok - elköszöntem az öregtől, közben a lányok is leléptek, a bácsi is utánam szólt, hogy kb. még fél órát marad, így átslattyogva a túlpartra kényelmesen elhelyezkedtem vártahelyemen. Biztos voltam benne, hogy amint elcsendesedik minden a folyóparton, az időközben a közeli fűzfákra behúzódó kuvik hamarosan megjelenik a csővezetéken.
Jól gondoltam, pár percen belül, erős ellenfényben, de megérkezett a kis bagoly. Rövid tollászkodás után aztán behúzódott az egyik lábmerevítő árnyékába. Aztán egészen alkonyatig ezt a tevékenységét folytatta. Nem unatkoztam, mert mellettem fehér gólyák keresgéltek egy földön. A gólyák nézegetése közben aztán hirtelen ötletem támadt. Mi lenne, ha megpróbálnék éjszakai felvételeket készíteni a baglyokról. Átgondoltam, hogy ehhez a projekthez milyen cuccom is van valójában az autóban. Az eredeti tervem az volt, hogy az éjjelt a kocsiban töltöm, aztán még az első fények előtt visszaülök hajnali-reggeli fényképezésre is a leshelyre. Nyugtáztam magamban, hogy elvileg kivitelezhető a tervem.
A nap elérte már a horizontot, amikor aztán beindult az élet a kuviktanya környékén. Az első pocokzsákmánnyal megérkezett a hím, majd az etetés után a tojó is elhagyta az odút. Innentől kezdve erőteljes mozgolódásba kezdtek. Most volt szerencsém először szitáló kuvikot is megfigyelni. A sötétség beálltával két etetés között gyorsan elhagytam kuckómat, és visszasiettem az autóhoz néhány apróságért. Pontosabban a fejlámpáért, pokrócért és kettő, az autóban leledző pulcsiért. Utána elhelyezkedtem az éjszakai fotózáshoz. A vékonyabbik pulcsi végül a fejemen körbetekerve végezte, szúnyogok elleni védelem céljából. Nem számoltam a kis vérszívók ilyen intenzív jelenlétével.
A fejlámpát az objektív sátoron kívülre eső részére rögzítettem, majd a közben végig meg-megérkező kuvikokra irányítva csináltam néhány próba expót. Vakuzni nem akartam, így végül a 3 másodperces expónál maradtam, távkioldó hiányában a kis bemozdulások elkerülése végett ehhez 2 másodperces időzítés kellett használjak. Szóval összesen 5 másodperces mozdulatlanság kellett a kuvikok részéről egy-egy épkézláb felvétel elkészüléséhez. Sok próbálkozás után azért sikerült néhány értékelhető kép.
Éjjel kettő körül aztán megszűntek az etetések, a szülők eltűntek valamerre. Becsavarva magamat a pokrócba, a támlás széken "kényelmesen" elhelyezkedve megpróbáltam hunyni pár percet a hajnalig fennmaradó időben.
A pirkadati első fények előtt aztán újra intenzív etetésbe kezdtek a szülők. A tojó érkezett elsőnek, a kajával együtt ő be is húzódott a fiókák mellé az "odúba". A fennmaradó időben, egyre kisebb intenzitással ismét a hím hordta a táplálékot a családnak. 9 óra után aztán az egyre melegedő időben fokozatosan csend lett.
Egy órás várakozás után már éreztem, hogy lassan ki kellene másznom rejtekemből, hogy megmozgassam igencsak elmacskásodott tagjaimat, így aztán rövidesen összepakoltam és tova indultam aznapi dolgaimra...
A képeket megpróbáltam a történeseknek megfelelően feltölteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése