Természetvédelem, madármegfigyelés, természetfotózás.

Természetvédelem, madármegfigyelés, természetfotózás.

2011 március 10

Délután Gecsén voltam, hogy megnézzem a templomtoronyba pár éve kihelyezett költőládát.
Még indulás előtt, a déli órákban készülődés közben édesapám kiabált be a házba, hogy siessek ki az udvarra, mert húznak a darvak. Mire kiértem, már csak a délkeletnek tartó madarak hangját hallottam. Édasapám elmondása szerint egy 60-as csapat volt.
Gecsére érve felmászva a toronyba a gyönygbaglyoknak kihelyezett ládához már a láda nyitása közben hallottam, hogy mocorog benne valami. A tetőn felnyitva még éppen láttam a kiugró madarat, először nem voltam biztos a dolgomban, de abban igen, hogy nem gyöngybagoly tartózkodott a ládában. A benne lévő két tojást is elég korainak találtam.
Gyorsan elhagytam a tornyot, majd a templomba való bejutást segítő helyi lakossal körülnéztünk a környező kertekben lévő fákon. Az egyik akácfán meg is pillantottuk a ládából kirepült macskabaglyot.
Ezt a költőládát még 2006-ban helyeztük ki, azóta ezek a macskabaglyok az első lakói.
A költőládában meglepetésemre két macskabagoly tojás fogadott

A macskabagoly (Strix aluco) kiült egy közeli kertvégében lévő akácfára. Néhány kép a madárról:






Nagy kócsag (Egretta alba) Vaszar és Pápa között

Csendélet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése