Tegnap estefelé bátyámmal kutyasétáltatás közben végül a Nórápi halastónál kötöttünk ki. A korábbi nagy póling csapat még mindig a területen tartózkodott, alkonyatkor a tómedrebe húztak be éjszakázni, így úgy döntöttem, hogy ma ismét megpróbálkozom a fotózásukkal.
Még sötétben érkeztem, beálcáztam magam a gyékényes szélébe, arra számítva, hogy a pólik majd a reggeli kihúzásuk előtt egy ideig előttem, vagy a közelemben ténykednek majd. Hajnalban fagypont körül volt a hőmérséklet, a dér elég vastagon volt mindenen.
Végül sajnos a madarak nem sokkal pirkadat után leléptek a mederből, a fövenyre ki sem jöttek, de a csapat fele rövidesen visszatért a kis vízfelület közelébe, így bizakodva tovább várakoztam. Azonban délhez közeledve a szélkiáltok az északi legelők irányába szép sorjában kihúztak, így egyéb érdemleges fototéma hiányában összecuccoltam, és hazatértem. Pedig a deres fövenyen valószínüleg szépen mutatott volna csapat, pláne ha még közelebb is jöttek volna, mint a reggeli fácánkakas...
Fácán (Phasianus colchicus)
Kék galamb (Columba oenas):
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése