Ma ismét libázni indultunk Meizner Tibivel és barátnőjével, Kingával. Miután Csabi is csatlakozott Cellnél, a Somlónak vettük az irányt. Kiscsősz délnyugati határában egy pár százas libacsapat pihent egy úthoz közeli szántáson. Egy fasor takarásában megálltunk a kocsival, de alig vetettünk pár pillantást a libákra, azok fel is riadtak, ahogy számítani lehetett rá. Két vörösnyakú lúd azonban tartózkodott a csapatban. A libák kis repkedés után átszálltak egy beljebb lévő kukoricatarlóra. Megbeszéltük, hogy felnézünk a Somlóra havasi szürkebegy lesre, és utána ha más irányba nem csábítanak el majd nagyobb libacsapatok, akkor legfeljebb visszatérünk ide.
A somlón a begy nem került szem elé, így jobb híján visszatértünk a korábban észlelt libákhoz. A kis csapat időközben úgy 10.000-es tömeggé hízott, és a sötétedéshez közeledve egyre csak érkeztek a kisebb-nagyobb csapatok. Ritka ludakat nem sikerült kiszúrni a tömegben, azonban sikerült egy sárga nyakgyűrűs vetési ludat leolvasni. A madár U91-es számú gyűrűt viselt. Tavaly szintén a térségben, Kisszőlős határában Vasuta Gáborék is megfigyelték a madarat. A vetési ludat 2009 augusztusában Nyenyencföldön gyűrűzték, innen kb. 4500 km-re.
Sötétedéshez közeledve otthagytuk a libákat, de Csabival megbeszéltük, hog valószínűleg holnap visszatérünk...
Rudli
Néhány csoportkép a tömegről:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése