Kihasználva az október végi, szokatlanul meleg időjárást, a Bakonyba indultunk kora reggel Angival.
Az Ugod feletti területeket vettük célba, mert bíztunk benne, hogy még tart a dámbikák barcogása, és hogy utunkba akad majd egy-egy szerelemittas lapátos lovag.
A délelőtt első felében több vadásszal találkoztunk mint dámvaddal, az első két bika is akiket láttunk aznap egy terepjáró platóján "pihent", amikor jöttek az elejtőik velünk szembe egy cserkelő úton. Miután a hanyag köszönésük és "Maradjanak az úton!" észrevételük után - melyre a "Természetesen..." válasz volt a rendjén való - a vérnyomokat akaratlanul is keresztezve úgy döntöttünk, hogy az ellenkező irányba próbálunk szerencsét, hátha arra több patással találkozunk majd. A barcogás amúgy már eléggé a vége felé járt, egy-egy morgó hangot hozott felénk az enyhén lengedező déli szél.
Elég nagy területet jártunk be délre, de csupán egy tehénnel bandázó bika ugrott meg a közelünkben, egy szurdok oldalán kapaszkodtak fel, pár másodpercig mutatva magukból valamit. Ekkor átsuhant az agyamon, hogy lehet idén már lemaradunk az udvarló lapátosok esetleges látványáról...
A madárvilágban és a Bakony őszi hangulatában azonban nem kellett csalódnunk. Igaz ugyan, hogy a lombhullás már eléggé előrehaladott állapotban volt, de a tájat gyönyörű színekre festette az elszáradó levelek sokasága, mind az ágakon és mind az avarban egyaránt. Az erdei vegyes madárcsapatokon felül megjelentek már az első csíz, fenyőrigó és süvöltő csapatok is, a völgyek felett pedig egerészölyvek és hollók termikeltek. Utóbbiak elég tekintélyes példányszámban kísérték végig sétánkat, nem titkolva, hogy mi vagyunk a figyelmük középpontjában. Pedig utánunk aztán biztosan nem maradt zsiger, vagy egyéb számukra finom falat...
Holló (Corvus corax):
Egyik kedvenc pillanatunk a levegőben magasan mókázó hollókról
Bogáncslepke (Vanessa cardui)
Házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros) pihengetett egy magaslesen
Miután kényelmesen elköltöttük ebédünket az Ugodi-tó partján, elindultunk visszafelé, gondoltam felkeresünk egy, a korábbi években is aktív barcogó helyet. Egy vadcsapán haladva, mellettünk a bokrok között morogni kezdett egy bika. Még nem értünk el a kiszemelt helyre, de gondoltam próba szerencse, rácserkelünk erre az állatra. Óvatosan beljebb nyomultunk a bokrok közé, elég sűrű helyre értünk, az ágak között csupán csak a bika és néhány tehene körvonalait vettük ki. Pár perc után el is húzódtak közelünkből, így úgy döntöttünk, hogy a közelben időközben barcogni kezdő másik bika felé vesszük az irányt.
Angi árnyékként és csendben jött a nyomomban, így lassan, de biztosan nyeltük a métereket az állat sejtett helye irányába. Egy bokor mögül kióvatoskodva mellettünk kb. 25 méterre váratlanul egy heverésző bikát pillantottunk meg. Azonnal lesunytunk, de szerencsére a dám fáradtan pihegett a bokor árnyékában. Picit vártunk, és közben fürkésztük az előttünk elterülő galagonyás-kökényes bokrost, hogy merre cserkeljünk tovább. Ekkor láttuk nagy örömünkre, hogy több lapát is át-átsejlik az ágak-bokrok között, és az élénken barcogó bika barnás teste is kirajzolódott elénk. Majd egyszer csak jobbról és balról is egy-egy újabb bika kezdett hangos udvarlásba.
Tisztább helyet találva a bokrok között aztán ámulva láttuk, hogy előttünk legalább 5-6 bika fekszik az árnyékban, szinte mindegyikük fáradtan, az elmúlt napok aktív udvarlásától és erőfitogtatásától kimerülve szuszogott békésen. Több tehén is bandázott a környéken kisebb csapatokban, ezeket kerülgette a három-négy még aktív bika. A szemünk elé került területen szinte minden letaposva, több kisebb bokor, ág lezúzva, látszott hogy az elmúlt jó pár napban itt biztosan zajlottak az események. Amolyan igazi csoportos barcogó helyet találtunk, olyan "lek" képzést, ahogy a szakirodalom is említi.
Néhány bika még talpon volt, kitartóan barcogtak és járkáltak körbe-körbe, vagy a barcogó teknőben adtak hangot szándékuknak:
A beborítás pillanata, de sajnos takarásban, és a feje is elég magasra került a beteljesülés hevében a bikának, de talán majd jövőre meg lesz a pillanat...
Az egyik bika azonban addig nem nyugodott, amíg fel nem hergelte a közelében heverésző két társát, így pár másodperc alatt zűrös csetepaté és kergetőzés alakult ki, a bikák és tehenek nagy port kavarva adtak hangot nem tetszésüknek a nyughatatlan udvarlók felé, szinte mindegyik állat megmozdult a közelünkben, ekkor láttuk csak, hogy 30-40 dámvad is van előttünk. Az egyik tehenet felénk hajtotta az egyik túlfűtött bika, már-már azon voltunk, hogy felemelkedünk a letaposott bokor takarásából, mielőtt akarva-akaratlanul is testi kapcsolatba lépnénk valamelyik pettyes jószággal, de szerencsére a tehén észrevette, hogy valami oda nem illő dolgok lapulnak előtte, így hangos riasztással oldalra megugorva Oszolj-t vezényelt társainak. A többiek a szélrózsa minden irányába megindulva - sokuk nem is tudta, honnan jön a "fenyegető veszély" -behúzódtak a közeli sűrűbb vegetációkba, és néhány bika ott folytatta a hangos udvarlást.
Miután a bő fél órás események szép csendben leültek bennünk, óvatosan átvágva a letaposott küzdőtéren kényelmesen folytattuk a nap hátralévő idejében a bakonyi túránkat...
A csatatér egy részlete (fotó: Belső Angéla)
A bikák mellett a leskelődők is lencsevégre kerültek:
(fotó: Belső Angéla)
Az én váram!
Bakonyi hangulat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése