Csabi barátom előző nap izgatottan hívott - hogy pontosan mit is mondott azt most nem idézném, mivel nem bír nyomdafestéket :) - hogy Celldömölk mellett a kedvenc területén kis hattyút talált egy belvízfolton.
Kapva-kaptam az alkalmon, és Csabi pontos útbaigazítása után másnap délután kilátogattam a helyszínre. Vastag felhők borították ugyan az eget, az eső is hol nekieredt, hol csak csepergett, de minél hamarabb szerettem volna meglesni a madarat, mivel a Marcal-medence félig-meddig hazai pálya, a kis hattyú pedig nagyon jó faj, és előreláthatólag többen is felkeresik majd a területet. Nem akartam, hogy esetleg az utolsó infó vagy megfigyelés az legyen a madárról, hogy valamerre távozott...
Szóval miután a Marcal melletti belvízfolthoz értem, átnéztem távcsővel a kukoricaszárak között úszkáló harmincegynéhány bütykös hattyút. Elég hamar, már messziről megpillantottam a sárga-fekete csőrű madarat, ahogyan kiúszott a szegély növényzetéből. Azonban szorosan mögötte még egy hattyú követte, és utána még egy példány. Na várjunk csak, itt valami nem stimmel, hamar nyugtáztam, hogy ezek bizony énekes hattyúk, és egyből három példány. Soha rosszabb csalódást :) Követtem őket tekintetemmel, és most már valóban megpillantottam a tundra hattyút is, békésen tollászkodott a belvízfolt közepén.
Néhány távolabbi fotó elkészítése után - ami a fényhiányban nem volt éppen könnyű - elvetemült ötletem támadt. Eszembe jutott, hogy a kocsiban ott a mellcsizma, és mi lenne ha közelebb óvatoskodnék a madarakhoz a derékig érőnek saccolt vízben. Az elhatározást tett követte, beöltöztem, és nekivágtam a nagy pocsolyának. Az első lépésnél térdig merültem a felázott szántóföld sarában, de második nekirugaszkodásra kinéztem egy elvileg biztosabb útvonalat, itt már járhatóbbnak bizonyult a talaj. Igyekeztem a növényzet magasságát követni, azaz abból feltételeztem, hogy ahol magasabban állnak ki a kukoricaszárak a vízből, ott a szántóföld is emelkedő tendenciát mutat. Ez hellyel-közzel sikerült is, és nem utolsó sorban némi takarást is nyújtott így a növényzet, a madarak sem riadtak meg tőlem. Igaz, hogy ehhez nagyon lassan nyeltem a métereket, ha valamelyik hattyú kissé izgatottabbnak tűnt, jó pár percig egy helyben is maradtam. Bő egy órás óvatoskodás után elértem a madarak tűrésének a határát, miután többszöri próbálkozásra is mindig annyit úsztak arrébb, amennyit közelítettem feléjük, inkább maradtam egy helyben, és kb. 50 méterről csodálgattam a hattyúparadicsomot.
Délután három után még sötétebb felhők érkeztek, ezzel véget vetve a fotóscuccom szerény technikai lehetőségeinek. Ugyanis a még kevesebb fény miatt nem sok értelmét láttam tovább erőlködni kézből a manuális fókusszal, óvatosan visszavonultam a nagy pocsolyából, és hátrahagytam a helyszínt a madarakkal együtt.
Hasonló látványt gyakrabban el tudnék képzelni :)
Kis hattyú (Cygnus columbianus):
Énekes hattyúk (Cygnus cygnus):
Egy gyűrűs madár is érkezett a társasághoz délután, de sajnos nem sikerült megtudni, hogy honnan jött :)
Egy pózolj hattyúkkal selfie-t nem tudtam kihagyni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése